KAPCSOLAT A BELSŐ ERŐMMEL
Élő online oldás
2025. június 20-án, 18-20 óráig
Kapcsolat a Belső Erőmmel
Szinte minden önismereti úton járó kliensemnél látom, hogyan akadályozzák meg a gyermekkori mintái, terhei, berögzülései és a szülei életmantrái, és a szülei szemein keresztül kialakult – elferdített – énképe abban, hogy ismerje saját magát, érezze és használja a belső erejét. Élje önmagát, a valódi személyiségét és képességeit.
Előfordul, hogy még mindig erősen "jogfosztott" áldozatszerepben vannak ezek az emberek: mivel gyermekként korlátozva volt, hogy pl. mit kaphatnak és gondolhatnak, automatikusan ezt élik felnőttként is. Ez a minta, ez a meggyőződés, ami megvalósul a felnőtt életükben is. Ez rakódott be a harmadikszemükbe, nem látnak mást, ez az egyetlen lehetséges számukra. Miközben felnőttként – eltérően a gyerekkortól – már bizony itt van a választás lehetősége is! Nem szentírások többé a szülők korlátozó ítéletei és parancsai, már nem kell elfogadniuk őket. Ahogyan annak idején elfogadtuk, úgy tudatos felnőttként le is tehetjük őket, egy szabad, önazonos életért. Ahol nem kiszolgáltatott gyerekszerepből küszködjük végig a felnőttkor kihívásait, hanem a felnőtt, erős énünkhöz kapcsolódva és abból táplálkozva végre önállóan élünk!
Tudtad, hogy felnőttként hajlamos vagy úgy tekinteni magadra, ahogyan a felnőttek tekintettek rád gyerekként? Lehetséges, hogy elhitted azokat a szavakat, amiket mondtak rád, amikkel korlátoztak, ahogyan ők éltek, és azt hitted, annyi lehetséges számodra.
Ismerősek az alábbiak?
- szorongsz munkában
- vannak kényelmetlen, akár toxikus családi kapcsolataid
- szorongsz, amikor az érdekeidet próbálod képviselni
- nincs elég erőd, kiállásod, emiatt gyakran nem is vesznek komolyan
- sok mindenre hajlandó vagy azért, hogy elfogadjanak
- hajlamos vagy arra, hogy alárendelődj másoknak
- más és mások mindig fontosabbak, mint Te
- hiába teszel meg rengeteget és érzed a jó képességeket magadban, valahogy mégsem haladnak a projektjeid
- dühös vagy és eleged van, de ez csak belül emészt, kívül maradsz alázatos jókislány
Ezen az alkalmon (ahová jöhetsz élőben online, de csak később is elvégezheted felvételről) oldjuk a gyermekkor korlátozó terheit, és teszünk egy nagy lépést afelé, hogy végre hozzáférhess önmagadhoz, és kapcsolódhass a saját erődhöz.
Meditáció, tudatosságemelés, energiamunka, légzőgyakorlat és elmélkedés a műfajok, amelyeken keresztül végezzük a mély és átalakító munkát. Életed mind a négy meghatározó aspektusában kutakodunk (gyerekkor, generációs minták, magzati kor és előző életek), tudatosodunk és oldunk.
Időpont: 2025. június 20., 18-20 óráig
Helyszín: otthonodból online, a zoom-on keresztül
Hozzájárulás: 6 000 Ft/fő vagy 15 Eur/fő (ebben benne van az is, hogy az élő alkalom után elküldöm a felvételt is)
Jelentkezés:
Kérdés esetén írj nyugodtan!
andrea.danyi@gmail.com